Tanult hivatásom szerint vegyész vagyok, pályafutásom során sokat foglalkoztam szín- és fénytannal is, mint fényforrás fejlesztő és kutató. A fotózás egyfajta izgalmas, kiterjesztett eszköztárú
megismerési út számomra, ami hasonlóan a kutatáshoz egyhegyű figyelmet és elmélyült koncentrációt igényel. Fényforrásfejlesztői pályafutásom vége felé 2015-ben kezdtem tudatosan fotózni, ami egyfajta terápiaként is szolgált: játék a fénnyel és játéktér a kreativitásnak.
2017 második felében elkezdtem képeimet különböző hazai és nemzetközi pályázatokra beküldeni.
Eddig (2018 02.20) elért eredményeim röviden: 55 FIAP képelfogadás 26 különböző képpel, egyik közülük díjazott. Valamint 10 képelfogadás hazai MAFOSZ által patronált pályázatokon, egy közülük első díjat és egy másik pedig MFVSZ diplomát is nyert.