Már régóta kattintgattam a géppel, de 2017-ben elhatároztam, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni a fotózással. Mindig is zavart, hogy életem fontos eseményeiről nincsenek jó fényképeim. De változtatva a múlton, mint édesapa én már szép emlékeket szerettem volna a családomnak ajándékozni. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem elég a lelkesedés és egy viszonylag jó gép, sok-sok mindent meg kell tanulnom.
Hiszem, hogy fejlődni igazán csak az új kihívások által lehetséges, – ez az élet minden területére igaz. Ezért célokat tűzök ki magam elé, vagy éppen a kihívások találnak meg engem. Folyamatosan próbálok kilépni a komfortzónámból és új dolgokat kipróbálni, nyitott szemmel járni, meglátni, és megláttatni azt, ami mellet sokan csak elsétálnak. Egy-egy képben szeretném bemutatni másoknak, hogy a környezetünk, mennyi szépséget, érdekességet, kihívást, veszélyt, lehetőséget, örömöt és néha bánatot rejt magában.
Boldog vagyok, ha arra inspirálhatok mást, hogy elinduljon egy olyan úton, amire eddig gondolni sem mert, kipróbáljon valamit, amiről eddig csak álmodott… Hisz felfedezők vagyunk mind!