Óbuda Fotóklub

Tóth-Piusz István

A fotózás - nagyjából a 2000-es évek közepéig - csak annyira töltötte ki az életemet, mint bárki másét; emlékképek a családról, családi-baráti összejövetelekről, gyerekről, utazásról. 2004-2005 körül már kezdett komolyabban érdekelni a dolog és a pályakezdők önbizalmával el is indultam egy-két fotópályázaton, ahol sikerült elcsípnem egy-egy helyezést, különdíjat, ill. a beküldött képeim közül néhányat ki is állítottak. Ez a folyamat azóta sem szakadt meg.

Eleinte többnyire épületfotózással foglalkoztam, mivel építészként elsősorban ez a téma érdekelt. Ma már szívesen fotózok mást is, például tükröződéseket (tócsatükör), elkapott pillanatokat, épület és egyéb részleteket, ill. készítek street-fotókat és minimál fotókat. Szeretem, ha "rend" van a képeimen. Próbálom ehhez igazítani a téma megválasztását, a kép geometriai egyszerűségű megkomponálását, szerkesztését és igyekszem lehetőleg nem szokványos nézőpontból bemutatni az éppen aktuális témát.

2019 szeptemberétől vagyok tagja az Óbuda Fotóklub Egyesületnek.



 

Tóth-Piusz István - Panel

Tóth-Piusz István - Parlamenti tükör

Tóth-Piusz István - Reggeli didergős

 

Fotópályázati díjak, eredmények:

2019 – Magyarország 365 – A városi és vidéki közösségi-és életképek kategóriában 3. helyezés és két képem kiállítva

2019 – Érd Csuka Zoltán Városi Könyvtár – Érd 40 fotómontázs pályázat – 1. helyezés

2019 - FIAP világbajnokság – egy képem kiállításra kiválasztva

2019 – XXXIV. Vizuális Művészeti Hónap - Budapesti Művelődési Központ – Víz kategória 1. hely, Kötetlen kategória egy képem oklevélben részesült

2019 – Szegedi IKV fotópályázat szegedi épületekről – a Fotózás reneszánsza kategória 1., 2., 3. hely, A titok a részletekben rejlik kategória 3. hely

2019 – Perbál 2019 – 3. helyezés – egy képem kiállítva

2019 – Sárvári Kép_Tárlat – 2. helyezés

2019 – IV. Óbudai Fotótárlat – Itt és most – 1. helyezés – 4 képem kiállítva

2019 - Élet a vidéken – Állatorvostudományi Egyetem – 1. helyezés

2019 – Lásd másképp! – Szepes Gyula Művelődési Központ Érd – 1. helyezés

2019 – VKT Magazin – 3. helyezés

2019 -  XIII. Fotóposzter pályázat a Vízről – Miskolci Egyetem + Hidrológiai Társaság -   egy 1. és egy 2. helyezés

2018 – IKV fotópályázat szegedi épületekről – 2. helyezés

2018 - Városi életkép – Media Markt – különdíj

2018 – Mátyás király tematikus fotópályázat – Napút Online – 3. helyezés

2018 -  XII. Fotóposzter pályázat a Vízről – Miskolci Egyetem + Hidrológiai Társaság -   egy 2. és egy 3. helyezés

2018 – IV. Észak-Borsodi fotópályázat – 3. helyezés

2017 – Országos Bírósági Hivatal – különdíj

2017 – IKV fotópályázat szegedi épületekről – két 2. helyezés és egy 3. helyezés

2017 – XI. Fotóposzter pályázat a Vízről – Miskolci Egyetem + Hidrológiai Társaság – Két 1.   és egy 2. helyezés

2017 – Budapest FotóFesztivál – Tripont – 1. helyezés

2017 – VI. Biatorbágyi Fotópályázat – Fotóklub - 3. helyezés + egy képem kiállítva

2017 – Megújulás – Szatmári Református Egyházközösség Szatmárnémeti – 1. helyezés

2017 – Róma örök, a város változik – Aquincumi Múzeum – 1. helyezés

2017 – III. Székelyföldi Fotóbiennálé – egy képem kiállítva

2017 – XXXIII. Vizuális Művészeti Hónap – Budapest Művelődési Központ – négy képem kiállítva, ebből 2 db 1. helyezés

2017 – Élet a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban – DKMT Kht. – 1. helyezés

2016 - Fókuszban a bíróság – Országos Bírósági Hivatal – OBH elnökének különdíja

2016 – Mozdulj jó irányba! – Zöld Nap Egyesület Kézdivásárhely – 2. helyezés

2016 – Tematikus fotópályázat – Napút Kiadó – 2. helyezés és különdíj

2016 – A világ, ahogy én látom – Féja Géza Közösségi Ház Esztergom – 2. helyezés -  egy képem kiállítva

2016 – Nemzeti Örökségi Intézet - Emlékhelyek – 2. helyezés

2015 – Gyönyörű világunk – CEWE Hamburg – 8. helyezés (93 ezer beküldött pályamű közül)

2015 – Rendben lenni – képek szerzetesekről – Magyarországi Szerzetes elöljárók Konferenciájának Irodája – 3. helyezés

2015 - A világ, ahogy én látom – Féja Géza Közösségi Ház Esztergom  – két 1. helyezés - 2 képem kiállítva

2015 - Göd - Szenzor Fotókör – 1. helyezés

2014 - Göd - Szenzor Fotókör – 1. helyezés

2014 - Vasutas fotópályázat – Vasúttörténeti Alapítvány Szeged – 3. helyezés

2014 – Megújult műemlékek friss szemmel -  – Miniszterelnökség – MÉSZ – MMA