Óbuda Fotóklub

 

 

 

Bolla László ,,Frissítés" c. képe

Október 11. ünnepnap volt az autista fotósok életében.

Október 11. ünnepnap volt az autista fotósok életében.

Negyedéves házi pályázat értékelés

A Rákosmente Fotóklub közreműködésével megtörtén az Óbudai Fotóklub Egyesület harmadik negyedéves házi pályázatának értékelése.

A Fotóművészek Világszövetségének XX.Nemzetközi-Magyar Fotószalonján

Bárdos Tamás a Fotóművészek Világszövetségének XX.Nemzetközi-Magyar Fotószalonján kiemelkedő eredményt ért el.
Kötelező szelfi című fotója első helyezett lett
Trianon emlékünnepség képe pedig oklevélben részesült
Gratulálunk!

Látogatás a Duna Arénában

Óbudai fotós séta 2020
Újabb közös fotózásunk - ebben a kánikulai hőségben - vizes helyszínen zajlott, jóllehet a víz "csak" témaként szolgált, de a jól megválasztott téma is lehet frissítő hatású. A Duna Arénában jártunk, ahol lehetőségünk volt külső-belső fotózásra, sőt az épület tetejéről is megörökíthettük az elénk táruló látványt.

37. MAFOSZ Szalon 2020.

MAFOSZ Szalon 2020

Klubunk idén is elindult a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének hagyományos, immáron a 37. fotópályázatán. Összesítésben a 48 induló közül a 11. helyet szereztük meg. Külön öröm, hogy a beküldött kollekciónkból 3 képet, Szalai-Papp Csaba és Bolla László alkotásait a szalon kiállítására is beválogatták.

2020. II. házi pályázat

2020 II. házi pályázat

Nagy érdeklődés mellett lezajlott idei második házi pályázatunk is. Ezúttal három kategóriában 3-3 képpel lehetett indulni: kötetlen színes, kötetlen monochrome és karantén. Klubunk tagságának nagy része, összesen 18 fő küldött képeket a pályázatra, aminek zsűrizését a Kőbányai Fotóklub vállalta el, így teljesen pártatlan eredmény születhetett.

Óbudai fotós séta

Óbudai fotós séta 2020

Az első igazán meleg nyári napot fotós sétával töltöttük óbudai fotós témákra vadászva. Komoly létszámra duzzadt csapatunk objektívjei elé korcsolyás és gördeszkás fiatalok, építkezések, öreg és új házak, no és persze a klub tagjai kerültek. A nap végén bejuthattunk a Graphisoft park egyik impozáns épületébe is, ahol érdekes belső tereket, fényjelenségeket fotózhattunk. 

Portréfotózás Varga Nórival

Az ínséges tavasz után más hobbitársainkhoz hasonlóan mi is ki vagyunk éhezve a közös fotózásokra, ezért a nyárra sok ilyen programot szervezünk. Most éppen a különleges helyszíneket kínáló Madison Stúdióban vettünk részt egy csoportos portréfotózáson, ahol többek között Varga Nórit és gyönyörű hangszerét is megörökíthettük.

10 fotós + 6 lovas

Miután a vírusveszély valamelyest enyhült, a fotósok számára is oldódhat a karantén zártsága. Mi is úgy gondoltuk, hogy ideje kilépni a szabadba egy közös fotózás erejéig és ha már megvan a kapcsolat a Nyakas Tanya lovas csapatával, egy rövid egyeztetés után indulhattunk is Verőcére. 

Huisz István táncfotós sikere

Huisz István tagtársunk szép sikert ért el a szerbiai 16th International Triennial Exhibition “Theatre in the Photographic Art” színházi fotós pályázaton. A zsűri négy fotóját is elfogadta, illetve a magyar indulók közül egyetlenként különdíjat is nyert "Don Juan and the slave" című képével (FIAP Honorary Mentions).

Házi pályázat 2020. I

Második online összejövetelünkön nagy érdeklődés mellett lezajlott 2020. I. negyedévi háziversenyének zsűrizése. Ezúttal már három kategórában lehetett 3-3 képpel pályázni: színes, monochrome, zene.

Klubnak lennie kell!

A jelenlegi helyzetben kiemelt fontosságot kaptak a közösségek és a kapcsolatok, ezért az Óbuda Fotóklub úgy döntött, hogy a nehézségek dacára folytatjuk a szokásos klubrendezvényeinket, de áttérünk online üzemmódra. Az egy héttel korábbi főpróba után április 3-án szinte teljes létszámmal tartottuk az 1. negyedévi házi pályázatunk eredményhirdetését, kiértékelését, de volt képkidolgozási gyakorlat és közös pályázati felkészülés is.