Óbuda Fotóklub

Szmolanka Leszja dr.

 

Fotográfusi múltam még rövid, de folyamatosan színesedik. 2019 év végén kezdtem el elgondolkodni azon, milyen lenne szép és minőségi fotókat készíteni, különféle utazásaim során és a családi eseményeink alkalmával. Elővettem a régi, már feledésbe merült Nikon fényképezőgépemet, és szembesültem azzal, hogy az automata üzemmódon kívül nem tudom kihasználni annak teljes potenciálját. Ekkor merült fel bennem a gondolat, hogy érdemes lenne részt venni egy kezdő fotótanfolyamon.

Ezért csatlakoztam 2020-ban Imre Tamás kezdő alkotófotós képzéséhez, és azóta nincs megállás. Ez nem csak életem egyik legjobb döntése volt, de segített átvészelni a COVID bezártságának nehézségeit is. A kezdő tanfolyam után folytattam a haladó alkotó kurzussal, és a jövőben is minden alkalmat megragadok, ahol tanulhatok és fejlődhetek.

Rövid fotós múltamba azért belefért néhány siker is. Részt vettem néhány nemzetközi pályázaton, elfogadott képeim száma mára meghaladta az 50-et, és több díjat is kaptam. Emellett hazai sikereim is vannak. A legbüszkébb pillanatomat a 2021-es Magyarország 365 fotópályázaton értem el, ahol az Életképek kategóriában a "Nekem a Balaton..." című képemmel a 3. helyezést sikerült elérnem.

2021 óta az Óbuda Fotóklub tagjaként folytatom a fotózást, és izgatottan várom, hogy együtt alkothassak, és gyönyörű emlékeket szerezhessek a klub tagjaival.